2015. március 18., szerda

Sajtkrémes áfonyatorta

Martina felkért, hogy süssek tortát kisfiának, Vilinek az 1. születésnapjára. Nem nagyon van az ismeretségi körömben gyerkőc, ebből kifolyólag nem vagyok tisztában azzal, mit is ehetnek a babák. Vagyis inkább azzal, hogy mit nem.
Természetesen rákerestem a neten, és egyre több minden jött elő: kakaó, méz, olajos magvak, aprómagvas gyümölcsök, plusz a tejhez is ebben az időszakban kezdik el az anyukák hozzászoktatni a kicsiket. Szép lista! :)
Martina segített nekem néhány recepttel, amely közül ezt a sajtkrémes áfonyatortát választottam.
Mivel nem ismerem a receptet, s nem egyszer megjártam már az ilyenekkel, el akartam próbálni a nagy nap előtt.

Először a tésztával kezdtem. Levittem a receptben található mennyiségeket a 3/4-ükre, mert bár arról nem írtak, mekkora formába teszik, de gondoltam ez egy normál torta lenne. Én meg azt most nem tudnám nagyon hová tenni, úgyis csak szétosztogatom. :)

Tészta:
  • 134 g liszt
  • 30 g zabpehely
  • 10 g sütőpor
  • 96 g nyírfacukor
  • 100 g aszalt áfonya
  • nagy csipet só
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 112 g joghurt
  • 2 kisebb tojás
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1,5 evőkanál almalé
Egy tálban összekevertem a szárazanyagokat (liszt, zabpehely -ebben elkeverni a sütőport-, cukor, áfonya, só, fahéj). Egy másik tálban a tojásokat kicsit felvertem (én kézzel vertem, tényleg csak kicsit, legközelebb géppel esem neki, és azért jobban kihabosítom, mert az lazító), hozzákevertem a joghurtot, majd a citrom- és almalevet.
A nedves masszához kevertem két részletben a szárazanyagokat.
Egy 18 cm átmérőjű tortaformát kivajaztam, majd kiliszteztem, s beleöntöttem a tésztát. 150°C-on sütöttem 35 percig (ahogy a recept írta), de mivel nem sült meg (tűpróbával ellenőriztem, s ragadt picit), felvettem 160°C-ra a sütőt és még 10 percig sütöttem, valamint elzárt sütőben 5 percig hagytam állni.


Krém:
  • 300 g mascarpone
  • 60 g vaj
  • 86 g porcukor (ez nagyon sok!)
A vajat kivettem, hogy puha legyen. Kimértem mindent és a gépbe tette, a K keverővel kevertem. Sajnos, miután kihűlt, láttam, hogy darabos maradt egy picit a vaj, legközelebb előbb önmagában kihabosítom, majd úgy adom hozzá a többit.

Megkóstolva: finom, de nekem nagyon édes a krém.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése