Annyira megörültem, amikor rátaláltam erre a receptre itt, mert imádom a vaníliás karikát! Reméltem, hogy itthon is el tudom készíteni, amikor csak akarom, s jól eláll majd a dobozban.
Sajnos azonban nem véletlenül nem adtam azt a nevet az aloldalnak, hogy vaníliás karika, engem egyáltalán nem emlékeztet a Győri Kekszgyár által készítettre. :( Lehet, hogy valami más bolt saját márkás terméke ilyen ízű, de én kizárólag az eredetit vagyok hajlandó megenni, s abból is csak az étcsokisat.
Ha nem akarja az ember hasonlítgatni, akkor egyébként finom süti.
Tésztához:
- 40 dkg liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 25 dkg margarin
- 20 dkg porcukor
- 1 rúd vanília magjai
- csipet só
- 3 tojássárgája
Mártáshoz:
~ 25 dkg étcsoki
+ olaj
Kikaparjuk a vanília magokat, s összekeverjük a cukorral.
A lisztben elkeverjük a sütőport, majd elmorzsoljuk a hideg, hűtőből kivett margarinnal.
A két elegyet és a többi anyagot tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagolva 30 percet pihentetjük a hűtőben, hogy a margarin visszadermedjen.
A tésztát lisztezett deszkán fél centisre nyújtjuk, s 5 centis pogácsaszaggatóval karikákat szaggatunk. A közepét a habzsák egyik csövének szélesebb felével lyukasztjuk ki.
Én csináltam virágmintás kekszet is, amit a linzerkiszúróval készítettem, azon eleve van lyuk is.
180°C-os sütőben 12-13 percig sütöttem a tésztát, nem szabad megbarnulnia.
A csokival meggyűlt a bajom. Bevallom, hogy én a mikróban szoktam felolvasztani a csokit, ahogy anno a cukrászdában láttam. Néhány másodpercre be, aztán megkever, s ezt addig ismétlem, amíg fel nem olvad. Ez most valahogy nem akart sikerülni. Két adagot kidobtam, a harmadik se volt biztató, ezért szombatra fel is adtam. Valószínűleg megromlott.
Másnap kirándulni mentem Milán barátaival, s szerettem volna nekik vinni a kekszből, ezért korán felkeltem, hogy megcsináljam a mártogatást. Elhatároztam, hogy maradok a gőznél. Az előző nap használt csokiból már nem nagyon volt, ezért másik táblákat használtam. Úgy ítéltem meg, hogy túl sűrű a csoki a mártogatáshoz, ezért öntöttem bele egy kevés étolajat (Ezt is a cukrászdában tanultam. Vízzel senki ne próbálkozzon, mert az nemhogy nem hígítja, de összerántja a csokit!), ami még egy kis fényt is ad neki.
Kézzel mártogattam a kekszeket, a recept azt írta, hogy csokival lefelé tegyük őket a sütőpapírra. Gyanús volt, és szerintem logikátlan. Elkezdtem fordítva csinálni, aztán gondoltam, mégiscsak követem a receptet, csak tudhat valamit... Hát szerintem nem. Egyrészt sokkal szebb lett a felülete a "háton fekvőknek", másrészt rajtuk maradt a csoki. Nem volt túl jó idő a hétvégén, de nem bírtam a kekszeket felszedni, vagy amelyik jött, az meg otthagyta a csoki nagy részét. Sajnos nem tudtam magammal vinni, gondoltam estére majd megdermednek. Nem, ugyanúgy elvált a csokitól, pedig próbáltam habkártyával, késsel és kenőkéssel is (még ez utóbbi vált be a leginkább).
Reggel csak a felére volt időm, ezért hétfőn este csináltam meg a másik felét, de ekkor már mindet háttal tettem le. Kicsit persze lefolyik ilyenkor a csoki az oldalán, de szerintem egyáltalán nem zavaró. A kekszeket betettem a hűtőbe, mert nagyon könnyen megolvad a csoki. Holnap majd viszek be a kollégáknak kóstolót. Kíváncsi vagyok, őket emlékezteti-e a vaníliás karikára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése