Citromos-mentás sajtkrémes torta nyírfacukorral és zabpehelyliszttel

2015. június 19. Az áfonya is jól áll neki

Martinához voltunk kerti partyra hivatalosak. Emese "kérésére" :) vittem a citromos-mentás sajtkrémes tortából, de a zöldségesnél már nem lehetett epret kapni. Amúgy is ki akartam próbálni más gyümölccsel, most áfonya került rá, szerintem jól néz ki, és ízben is passzol hozzá.


Megvallom, almalé helyett sikeresen narancslevet vettem, úgyhogy inkább a hűtőben levő szőlőlevet tettem bele, illetve joghurtom se volt elég, így azt habtejszínnel pótoltam ki.


2015. május 29. Az első igazi megmérettetés

Orsi (alias Jenő), a volt instruktorom, aki jelenleg az Amnesty Intarnational Magyarország igazgatója, pár hete a következőt írta a facebook-on: "Van olyan ismerősöm, aki imád sütni? Van egy tök jó lehetőség és köze van az emberi jogokhoz:)"
Rögtön reagáltam rá, aztán írt is privátban, hogy miről is van szó. A szervezet idén ünnepli a 25. születésnapját, melynek alkalmából a bulin süteményversenyt is hirdetnek, ahol több díjat is kiosztanak, illetve a sütiket adományként értékesítik.
Nagyon megtetszett az ötlet, illetve a kihívás is.

Eleinte valami bevált recepttel akartam indulni, de nem jutottam dűlőre, így a márciusban elkészített babatortát terveztem át Anyukámat segítségül hívva az ötletelésben. A koncepció az volt, hogy a tetejére valami friss gyümölcsöt tehessek, mi mást így májusban, mint az epret. Mivel az annyira nem passzol a szilvával, azt elhagytam a tésztából, és a krémet is kicsit felturbóztam, adni akartam neki valamilyen ízt. A nagy melegben kellemesen üdítő a citrom, ahhoz meg jól passzol a menta, a tetejére pedig jöhet az eper.
Csütörtökön megsütöttem a tésztát.

Tészta:
  • 180 g zabpehelyliszt
  • 40 g zabpehely
  • 14 g sütőpor
  • 120 g nyírfacukor
  • 1 nagy csipet só
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 2 tojás
  • 150 g joghurt
  • 1 evőkanál citromlé
  • 2 evőkanál almalé
  • 1 citrom reszelt héja
Egy tálban összekevertem a szárazanyagokat (liszt, zabpehely -ebben elkeverni a sütőport-, cukor, só, fahéj, citromhéj). Egy másik tálban a tojásokat felvertem, hozzákevertem a joghurtot, majd a citrom- és almalevet.
A nedves masszához kevertem két részletben a szárazanyagokat.
Egy 18 cm átmérőjű tortaforma aljába sütőpapírt tettem, s beleöntöttem a tésztát. 170°C-on sütöttem 45 percig.

A menta beszerzése kicsit nehézkesen ment, de amúgy is péntekre hagytam a krémet, hogy friss legyen.

Krém:
  • 400 g mascarpone (lásd Tapasztalatok)
  • 80 g vaj
  • 80 g porcukor (darált nyírfacukor)
  • 1,5 citrom leve
  • 8 nagy mentalevél
  • kevés reszelt citromhéj
A vajat és a krémsajtot kint hagytam kicsit (1-2 óra elég kell, hogy legyen), hogy puhuljanak. A vajat robotgéppel kihabosítottam, majd hozzáadtam a sajtot és a porcukrot, együtt tovább habosítottam (robotgéppel, a legalacsonyabb fokozaton, részletekben, nehogy kicsapódjon a sajt). Közben belefacsartam részletekben a citromok levét (kóstolgassuk!), a legvégén már gép nélkül belekevertem a felaprózott mentadarabokat. Kb. fél órát hagytam a hűtőben dermedni, aztán összeállítottam a tortát.

Tetejére:
  • eper
  • kevés reszelt citromhéj
  • pár levél menta
Félbevágtam a piskótát, elkentem az alsón a krém felét, rátettem a tészta másik felét, majd lekentem a tetejét krémmel. Szép nagy epreket vettem, azokat félbe, illetve háromba vágtam, majd rendszertelenül felhelyeztem őket a torta tetejére, kevés citromhéjjal és mentalevéllel díszítettem.


Nagyon izgultam, hogy épségben odaérjen a torta a helyszínre, sikerült! :) Szerencsére Milán is el tudott kísérni, jól esett, hogy ott izgult értem, sőt, még pár barátunk is velünk volt az eredményhirdetésnél.

A zsűri elnöke Mautner Zsófi gasztroblogger volt, a zsűri további két tagja pedig Dragomán György író és Pakot Ágnes aktivista, a tavalyi sütiverseny győztese. Több díjat is osztottak előttem, volt például, aki házias jellegben lett díjazva, más közönségdíjat kapott. Már nem is nagyon reménykedtem, hiszen 14 nevező volt, és nagyon gusztusos süteményeket hoztak, de végül az én nevemet mondták ki, amikor kihirdették a fődíjat! :)



Tapasztalatok:

  • A Spar saját termékes mascarponéje nem jó, nagyon folyós. Nekem a lidlös vált eddig be, de ajánlották az aldisat is, állítólag az krémes. A Szarvasi pedig túl kemény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése